Nos, mivel most szeptembertől új életet kezdek, úgy döntöttem, hogy leírom az eddigi tapasztalataimat, mint a DE TTK egyik hallgatója. Ma jöttem haza a gólyatáborból... Most erről szeretnék egy apró szösszenetet írni, mivel tudom hogy egy jó másfél hónapja erősen gondolkoztam azon hogy megéri e a gólyatáborba menni. Csak ez első három napot akarom felölelni, úgy gondolom, hogy a többi program tartalma ennyiből már simán kikövetkeztethető. Amiket ide leírok azok az én személyes véleményemet tükrözik, nem akarok senkit befolyásolni, és biztos vagyok benne, hogy sokan levágnák a fejemet, ha tudnák hogy én hogyan láttam ezt gólyatábort.
Nos, akkor kezdjük az első benyomásokkal. Kaptam egy szimpatikus szórólapot, amin fel volt sorolva minden fontosabb dolog a gólyatáborral kapcsolatban, sőt még két emberke fél-fél oldalon keresztül győzködött, hogy bizony a gólyatábor felejtetlen élmény. Így is lett, bár jobban örültem volna egy másfajta berögződésnek. Mivel nem vagyok egy nagy „partyface”, így elsőre azt mondtam, hogy kösz de ezt kihagyom, Aztán olvastam, hogy egybe lesz kötve a tűzvédelmi előadással, a beiratkozással. Meg persze ismerkedni is lehet a jövendő csoporttársakkal. Megnéztem a youtube-on a múltévi GT-s videót, és úgy ítéltem meg, hogy nem sok a szívatás. Vagy ha lesz is, túlélem, sőt jól fogom magam érezni. (Ez alapján leszűrhetem, hogy még mindig naiv vagyok). Feladtam a jelentkezést, befizettem a csekket és vártam a tábor napját. Kaptam még egy levelet a tábor előtt egy héttel, amiben leírták, hogy hogyan jutok a Campushoz, és hogy ha bizonyos busszal vagy vonattal érkezek, akkor ők tudnak a táborba szállítani.
~ELSŐ~
Úgy döntöttem, hogy busszal megyek. A buszmegben két narancssárga pólós fiú próbálta levadászni a gólyákat, egyben megfosztani minden élelmiszer- és italkészlettől. Azt gondoltam hogy még a feneketlengyomrúkamasz-szakaszban vannak. Pár percig vártunk, majd megjelent egy sárga amerikai iskolabusz. Jól nézett ki, meg hűha, de volt egy probléma: egy átlagos jenki gyerek nem többkilós utazótáskával megy iskolába. Így az ülések közötti folyosó se túl széles, és az ülések közötti távolság se hatalmas. Ebből következett az, hogy két helyet egy gólya és a táskája foglalt el. A busz megtelt emberekkel, dugig volt, szinte kifolytak az ablakokon. Ráadásul az út felénél beütött a crack: a vezető közölte hogy először a TTK-soknak kell leszállnia, majd a BTK-sokkal a busz továbbmegy. Volt anyázás a hátsó résznél, jogosan is, mivel ezt mondhatták volna már a felszállásnál is. Mikor megérkeztünk a Campushoz, természetesen hangosan kiabálni kellett hogy „tétéká”, bár a kutya se figyelt ránk, de azért oké, egy tömött busznál már csak az ordító és tömött busz a jobb. A megérkezés pillanatában sok-sok gólyát láttunk zöld pólóban feszíteni, néha egy-két narancssárga pólós elkiáltotta mát, hogy „tííííííízes csoport” vagy „kettes csoport”. Mire mi levonszoltuk a csomagjainkat, ügyesen fel is vették kamerára azt, ahogyan mi küszködünk, majd hirtelen mellettünk termett egy fiú, és elhadarta: „tessékezttöltsdki.Akettestkarikázdbeés....”
Én és a társaim csak pislogtunk, fel se fogtunk semmit, csak azt, hogy a kezünkbe nyomott egy-egy papírt. Mivel nem találtunk semmiféle asztalt, így a káosz közepén kitöltöttük azt, és beálltunk egy sorba a háromból. Mikor már az asztalokat is láttuk, rájöttünk hogy névsor szerint van beosztva a három asztal, szóval újra lehetett kezdeni a várakozást, immár a jó sorban. Várakozás közben megdobtak (szó szerint) egy zöld pólóval is. A regisztráció lement,-kaptam egy kék karszalagot, egy nyakba akasztható fényképes passt és egy kollégiumos levelet is- majd be kellett hatolni az épületbe és ott szobát foglalni. Szerencsém volt, jó szobatársakat kaptam, de sokan rosszul jártak. A szállásra egy szavam se lehet, még tv is volt. Miután újra lementünk a regisztrációs részre, kiderült hogy a közel 4oo gólyát 2o csoportba osztották. De nem szakonként, ami szerintem hiba, hiszen a legtöbben ismerkedni akarni a leendő csoporttársával. Nem olyanokat akarnak megismerni, akikkel valószínűleg soha többé nem találkoznak.
„Biomérnök vagy? Nem? Akkor takarodj a francba”
Szóval ennyit az ismerkedésről. Persze még van egy reménysugár: ha a szerencsés vagy, akkor jó csoportba kerülsz, ahol találkozhatsz a jövőbeli társaiddal is. Hát én nem ebbe a kategóriába tartoztam. De előre is ugrottam, szóval most vissza a történésekhez. Miután megkerestük, azt hogy melyik csoporthoz osztottak be, elindultam megkeresni a csapattársaimat. Ami nem volt könnyű, tekintve azt a tényt, hogy az én csoportom ellentétben a többi 19 csoporttal, semmi életjelet nem mutatott. Ebből már gyaníthattam volna, hogy itt valami probléma lesz. Persze megtaláltam őket, jól elbújtak és vígan itták a sört. Megismerkedtünk, de senki se jegyzett meg semmit a másikról. Azt hozzá kell tennem a dologhoz, hogy csoport magját csoportvezetők alkotják. Tőlük nagyban függ az, hogy milyen mély vagy felszínes kapcsolatok alakulnak ki a tagok között, ők felelősek a hangulatért, nekik kell pátyolgatni a gólyákat, összetartani a csapatot és találkozókat beszélni meg. Úgy vettem észre, hogy a csapatvezetők táborát három nagy részre lehet osztani: az egyikbe főleg lányok tartoznak, ők olyan komolyan veszik a feladatot, hogy még a kajálást is csoport-szinten kell megoldani. Anyáskodnak a gólyák felett, és tudják azt is, hogy kik vannak a csoportjukban. A második rész a lányok lightosabb verzióját takarja: megpróbálják összetartani a csoportot, de vagy passzív ellenállásba ütköznek, vagy valamiért alkalmatlanok összekovácsolni a csoportot alkotó gólyákat. Nem telepszenek rá a csoportra, megengedik nekik, hogy akármikor ehessenek, és nem éreztetik azt, hogy a gólya bizony egy tehetetlen csecsemő a vezetők nélkül, ugyanakkor valahogyan mégis támogatják őket. A harmadik csoport általában csak fiúkból áll: ők úgy gondolják, hogy ha a hangulat jó, akkor a csapat is összetartó, néha elfelejtenek szólni a találkozókról, a neveket se tudják, még a harmadik napon is vannak problémák ezzel. Viszont remekül lehet velük inni és cigizni és humoruk se hanyagolható el, mivel az ötödik sör után már nevetni is lehet rajta.
A programfüzet szerint már első napon letudjuk a tűz és balesetvédelmi oktatást, ami ugye elengedhetetlen a diplomához. Nah, csapatostól át is vonultunk a híres Lovardába, ami elég nagy csalódást okozott, de sebaj. Már csak a földön volt hely, leültünk és kört alkottunk (ebből logikusan következik, hogy valaki háttal ült a pódiumnak ergo semmit se látott). Vagy 1o percet vártunk, majd megjelent a színpadon egy férfi, és közölte, hogy vagy 45 perces lesz az előadás vagy másfél órás. Minden tőlünk függ. Ha csendben szenvedünk, akkor hamar letudjuk az egészet. Mivel a kivetítő nem működött, így pár perccel lerövidült az előadás, amit szerintem inkább kellene ovisoknak elmondani, nem pedig friss egyetemistáknak. A figyelmemet elvesztettem pár perc után, főleg mikor rájöttem, hogy azt feltételezik rólam, hogy nem tudom a létrát használni. Az előadás kb. fél óráig tartott, vastapssal köszöntöttük az előadó meghajlása után következő szabadidőt. A vacsora hétkor kezdődött, így maradt még egy óránk. Mindenki odament ahova akart, persze ha ki akartál menni a boltba cigit, vagy valamilyen folyadékot venni, előtte szólnod kellett (volna) a csapatvezetődnek. A legtöbben -mivel nem kaptunk ebédet- már csak a kajára tudtak gondolni. Mikor mi pontban 7-kor megjelentünk a Lovardában (aminek a felső szintjén volt a kajálda) már jókora sor kígyózott és nem haladt túl gyorsan. 25 percnyi várakozás után szembesültünk az aznapi vacsorával: paprikás krumpli 3 szál kolbászkával és salátával. Volt velem egy vegetáriánus is, akinek ugyanezt adták/toccsanontották a tányérjára a konyhások. Pedig a jelentkezési lapon fel kellett tüntetni, hogy hívő vegetáriánus vagy e. Nos, leültünk a zsírfoltos tálcáinkkal,-valamelyiken valaki frissen rágott rágót talált, az enyémen csak az előttem evő(k) ételmaradékai voltak- és megvizsgáltuk a vacsorát. Nem nagyon értettem még a sorbaállás közben, hogy miért dobja ki szinte mindenki úgy a műanyag tányérját, hogy még van rajta kaja, pedig nem is kaptunk túl nagy adagot. Nos, az első kóstolás után rájöttünk: a krumpli kemény volt, a kolbászkák pedig úgy néztek ki „mint amiket most kapartak fel a földről”. Mi se ettünk sokat, reménykedtünk, hogy a reggeli bőségesebb és finomabb lesz. Gyorsan le is léptünk, és a sorban állókat megpróbáltuk figyelmeztetni, hogy ne pazarolják az idejüket.
Az ismerkedős est nyolcórai kezdettel volt kiírva, természetesen előtte mindenkinek csoporttalálkozó. Ismét a Lovardába kellett menni, ahol megint a földön kötöttünk ki, és ismét várni kellett, mert volt egy 2o perces csúszás. Hogy addig se unatkozzon az ifjúság jó hangosan tücc-tücc zene szólt a maximum hangerőn, szóval, ha a szomszédom valamit beleüvöltött a fülembe, azt alig hallottam meg. Végül az egyik csapatvezető elindította az estet, bejelentette, hogy most bizony nem fogunk ismerkedni. Bemutatta a főszervezőket, elmondott pár fontos tudnivalót, majd elkezdődött a verseny. Kaptunk 1o percet az újra üvöltő zene mellett, arra hogy kitaláljunk egy csapatnevet, rajzoljunk egy zászlót és hogy írjunk egy indulót. Még jó hogy ezt minden csapat már vacsora után megcsinálta. És hogy addig a nem túl kreatívok, és hogy a felkonferáló pasi se unatkozzon, volt egy nagyon izgalmas játék: mákosrétes. Ha a pasi azt mondja hogy mákos, akkor rá kell vágni azt hogy rétes. És amelyik csapat a leghangosabb, az kap x pontot. Mikor a többség rájött, hogy a pasi ezt a „játékot” azért csinálta, hogy a csapata potyapontokat kaphasson, a játékkedv lelohadt. Persze a 1o perc nagyon gyorsan elszállt, és minden élelmes csapat már csak a plakátrajzolásra fordította ezt az időt. Ekkor kerültek a nagyközönség elé a csapatnevek is, amik némelyike szexuális tartalmú volt (Anális behatolók) néhány számomra semmitmondó volt (AIDS-esek, Kommersz-sün, Best of Gyurika) és volt amelyik vicces akart lenni, de nem jött össze (Hereverő heverő, Csavargyárban anyázók, Lóhere). A csapatokhoz tartozó plakátokat a színpadon felmutatták, majd jöhetett a következő feladat: ehhez először is 3 pár lány és fiú kellett minden csapatból. Az egész lényege az volt, hogy a lány szájába vett „egy déligyümölcsöt, ismertebb nevén citromot” (hogy a felkonferáló pasit idézzem) és azt a vele szemben álló pasinak szájjal meg kell hámoznia. Kézzel hozzáérni tilos, minden csapathoz küldtek felsőbb éves megfigyelőt. A lényeg a gyorsaság. Meg persze az, hogy ha egy unszimpatikus ember a partnered, akkor minél nagyobb legyen a távolság köztetek, de közbe sikerüljön a hámozás is. A többi feladat tűrhetőbb volt: az egész csapatnak minél gyorsabban meg kellett innia
~MÁSODIK~
A reggelinél is ugyanakkora sor fogadott, mint tegnap a vacsoránál. A kaja két zsemle volt az embertlehetveleölniannnyirakemény-kategóriából, 1o grammnyi meleg margarin, ami mint kiderült, kevés még egy fél zsemléhez is, egy fél paradicsom, és vagy 4 darab kolbász-szelet, ami nem volt bizalomgerjesztő mivel félig nyersnek tűnt. És kaptunk egy pohár teát is. A reggeli után ébredtem rá, hogy a fiúk a buszmegben miért kunyiztak csöves módjára kaját tőlem. A hatalmas sor miatt káosz-szinten indultunk a beiratkozásra, egyes pletykák szerint busszal megyünk, de ezt megcáfolta a 2o perces gyaloglásunk az egyetemre. Beestünk a nyelvi tájékoztatóra, a terem dugig. Bepréselődik a fél tábor, a másik felének beiratkozás és tájékoztatók. Úgy gondolom, hogy itt lehettek volna átgondoltabbak is a szervezők, mivel a nyelvvizsgával rendelkezőknek fölösleges volt elmennie erre az előadásra.
A nyelvi tájékoztató után volt a könyvtári beiratkozás. Nos, aki most iratkozott be oda, az is szívott, mert sokat kellett sorba állnia, és az is szívott, aki nem iratkozott be, mivel szinte két órán keresztül semmit se csinált, csak várta az ebédet-reménykedve. Egyszóval számomra teljesen felesleges volt elmenni erre a tájékoztatóra a nyelvvizsgám miatt, és a kapott tájékoztató CD-ben is leírták azt, amit a könyvtárról elmondtak. Ehelyett aludhattam volna még egy jót, ami bevallom nagyon jól jött volna. De hagyjuk is a dolgot, nehéz mind a 4oo emberre figyelni.
Az ebédre nincs jobb szó, mint a…. moslék? Nem, ez gonosz lenne a konyhásokkal szemben, inkább fogalmazzunk úgy, hogy megpróbáltak spórolni a táborvezetők és ezt a kaján sikerült összehozni. A Kiserdő menzán gigantikus volt a sor, és emellett az éhező gólya még ehetetlen kaját is kapott. Nem túlzok, ha azt állítom, hogy 1o-ből 9 ember a második fogáshoz hozzá se nyúlt. Borzalmas volt. A levesben répa és fehérrépa darabok úszkáltak az eperlevél-tészta mellett. (Egyesek szerint ez volt a híres BMW-leves). Ez még ehető volt, boldogan kanalaztuk be. Viszont a második... A húst felismertük, kaptunk két szeletet is, bőven meglocsolva zsírral. Én natúrszeletnek tippelem, de lehet, hogy jobb név lenne a „mócsing á la natúr”. A hús 4o% az a zsíros mócsing volt, ami teljesen ehetetlen. Nos, nem volt túl szép látvány annyi biztos. Sokkolásként, ha lesz róla képem, akkor berakom.
Térjünk át a köretre, azt is meg lehetne enni, ha nagyon éhes az ember. Na de mi a köret? Most akarom jelezni, hogy máig tartanak a feltételezések, én csak a két legnépszerűbb verziót akarom közölni. Egyesek szerint a köret túrós tészta volt, mások szerint krumplipüré... Nos, ilyenkor felmerül az emberben a kérdés: hogy nem lehet megállapítani, azt hogy mi van a tányéron?
Inkább leírom a látványt: az alap egy fehéressárga trutyi, amiben fehér túródarabok vannak, és nagyobb, gömbölydedebb sárga valamik. Hogy eldöntsem a vitát, megkóstoltam. Az íz nagyon összetett, intenzív és megismételhetetlen: képzeljük el, hogy veszünk egy nagy adag kézkrémet, amibe zselatint teszünk, és e mellé még egy kis szárított krumpliport is adunk. Én ezt éreztem. 6 éves korom óta nem köptem semmi se ki, ami nem ízlett, pedig kóstoltam sok gusztustalanságot: disznóvelőt, osztrigát és még sorolhatnám, de ezt a villa-hegynyi adagot alig bírtam leerőszakolni a torkomon. Ajánlom mindenkinek, ezután akár már a saját főztjét is ambróziaként fogja enni. Gyorsan meg is szabadultunk a tálcáinktól, mivel látni se tudtuk a tartalmát.
A beiratkozásra várni kellett még egy másfél órát, de maga a procedúra nem volt túl tartalmas. Ki kellett tölteni egy papírt, leadni egy fényképet, majd ha volt időnk, akkor kitölteni egy tesztet. Ezután volt vagy 3 tájékoztatás, és megtudhattuk hogy nagyon jól döntöttünk, mind a suli, mind a szak miatt. Szívás lesz, de keresettek leszünk. Az előadások után fáradtan keresni kezdtük a felsőbb éves kísérőinket, de mivel senkit se találtunk, így visszaindultunk a Campushoz. Volt vagy 3 óránk üresben, aztán vacsora. Az igazat megvallva ez alkalommal se laktam jól és ehhez még sorban is álltam 25 percet. Papírízű zsírban úszkáló húsdarabok csillogtak a lámpafényben a főtt krumplidarabok tetején, de adtak még emellé uborkát és kenyeret is. Én ezt az utolsó kettőt kombináltam, mivel ehetetlen volt a többi. A vacsora után volt egy csapattalálkozó, majd kaptunk egy 1 órás felkészülési időt. Este ugyanis éjszakai túra. Én egy hete még azt hittem, hogy az éjszakai túra olyan, mint a középsuliban volt: megyünk libasorban az erdőben és kész. Még vártam is ezt a programot. De mint kiderült, nem erről van szó. Már előző nap elkezdtek a rémhírek kiszivárogni: fürdőruhát kell felvenni, meg inni kell, meg vizesek leszünk, meg sarasak és vetkőzni is kell. Na neeeeee… Akármelyik gólyával beszéltem, mindenki előre rettegett az egésztől.
Nos, a csapatok a „túra” előtt összedobnak egy bizonyos összeget. A lustább vezetők egyszerűen közlik a csapattagokkal hogy vásárolni kellene, Hogy mit? Természetesen nem elemlámpát és belevaló elemet. Nem, nem. Az összedobott pénz arra kell, hogy az éjszakai túra állomásain lévő vezetőket ezzel fizesd le, hogy jobb pontokat adjanak. Persze nem magával a pénzzel, hanem előtte el kell menni a boltba és venni dolgokat. Ezek a dolgok a csapatvezetőktől függnek: a lányok szerint cukorka, csoki és cigi elég. A fiúvezetők inkább sörből és borból vásárolnak be. Ebből értelemszerűen következik, hogy az összedobott pénz értéke is változhat csoportonként. Hallottam olyan csapatról, ahol csak 1oo forintot kellett egy főnek befizetni, de volt olyan is, ahol 15oo forint esett mindenkire. Nah, ha bevásároltak, megvan minden, akkor irány a Lovarda, ahol kisorsolják, hogy melyik csapat melyik csapattal versenyzik. A lényeg hogy minél több állomáson le kell az ellenfelet győzni, és emellett még a legtöbb plusz pontot is összegyűjteni. Ehhez a legjobb technika az, ha a gólyák erősen nyaliznak az állomáson lévő embereknek. Lehet szolgáltatásokat is nyújtani: masszírozni, legyezni, esetleg csókot adni a felsőbb évesnek, ha az igényt tart erre. És persze az alkohol, a cigi és a csoki átnyújtása. Az állomások durvasági-faktora változó. Volt olyan ahol a fiúgólya nemi szervére tett edényben kellett tojást verni; volt ahol az ellenfelet kellett megnevettetni; volt rohangálós; volt olyan hogy mindkét csapatból kellett egy-egy ember és ki tudja hamarabb meginni a bort. Voltak azonban bevállalósabbak is: rumos kockacukrot kell a fiú szájából átvennie a lánynak; vagy hogy elszalad pár ember a szalonpálya végére, isznak egy-egy pohár bort, leteszik az ujjukat, megkerülik 1o-szer, majd szlalomban visszafutnak. Ennél durvább szerintem a „minél több ruhát vegyél le” játék, ami ugye egy klasszikus: minél hosszabbnak kell lennie annak a kötélnek, amit a csapattársak levetett ruháiból állítanak össze. Értelemszerűen szinte meztelenre kell vetkőzni. De az egyik állomásfőnök megoldotta ezt a problémát: ha a csapatból 3 lány leveszi a melltartóját, nem takarják el a mellüket semmivel, és még kép is készül róluk meztelen felsőtesttel, akkor automatikusan ők nyerik azt a kört. És volt aki bevállalta.
De nem akarom teljesen lerántani a leplet az éjszakai túráról, legyen elég ennyi mostanra. A szerencsésebb résztvevők már hajnali kettőkor bedőlhettek az ágyukba, de sokkal tovább lehetett hallani más csapatok buzdító énekeit.
~HARMADIK~
A reggelinél meglepően kevesen álltak, és meglepetést is hozott maga a kaja: 4 szelet kalács volt, kevés margarinnal és ovis-adagnyi lekvárral. Az ital kakaó volt. Ez volt az első reggeli a táborban, hogy jól laktam. 1o:3o-tól volt kiírva a Kari tájékoztatók, ami megint késve indult. Konferálónak meghívták a Showder klubból a motorhangokat jól utánzót pasast, valami Barnabást. Ez eddig rendben is lenne, de ezzel a tájékoztató el is vesztette minden komolyságát. Volt vagy 6 előadó, és ebből csak 1 mondta el a mondanivalóját úgy, hogy a többség bealudt tőle. A többi 5 meglehetősen jól beszélt, voltak beépített viccek is, sőt volt, aki úgy búcsúzott, hogy „Hajrá Loki”. Viszont Barnabás teljesen lemosta őket, az ő anekdotái mellett mindenki előadása papírízű száraz blabla volt. Végül lenyomták az egészet és az ebédig maradt vagy 45 percünk. Úgy döntöttünk, hogy inkább kihagyjuk a sorbaállást (aminél mellesleg a vezetők szépen elénk vágtak, mivel ők nem szeretnek várni. Beszéltem egy csapatvezetővel és ő mondta, hogy igazából nincsen nekik ilyen joguk, nekik is be kellene állni a sorba.) és nem eszünk.
A Red Bull sportnapra kötelező volt a zöld egyenpóló, ugyanis légifelvétel készül a nagy dologról. Bár ezt a csapatvezetők elfelejtették közölni, így mire mindenki átvedlett, megint kialakult egy 1o perces csúszás. Volt ott minden: élőcsocsó, gépbika, ami lelöki magáról az embereket meg hasonló dolgok. Meg persze újabb csapatversenyek, amikben ugye nem kötelező részt venni, de „erősen ajánlott”.
Este közös buli a BTK-sokkal a Lovardában, amin nem vettem részt, szóval sajnos nem tudok róla tudósítani. Másnap újabb tájékoztatók majd strand ami szintén nem kötelező majd újabb esti buli. Utolsó nap (már ha még nem halt éhen a gólya) akkor közös főzés a tanárokkal utána pedig Egyetem Portya ami vetélkedő kódnév alatt futott, de természetes ez is szívatást takart. Még egy nagy esti buli, eredményhirdetés: a díj pár liter alkohol volt az első három helyezettnek. Persze ekkor már a csapatvezetőknek se kellett mértéket tartani, nyugodtan ihatták rekesz-számra azt amit találtak.
Másnap a túlélőknek hazautazás. Többen már az Egyetem Portyát sem várták meg, mivel tudták hogy mit takar, így hazasunnyogtak. Persze volt aki már az első napon az eszmélet-vesztésbe menekült a valóság elől: reggel megérkezett, délután háromkor berúgott és öntudatlanul hevert egészen éjfélig amikor meghánytatták.
Őszintén szólva jobban örültem volna egy olyan tábornak, ahol nem az a fő szempont, hogy szívassuk halálra a gólyákat, és hogy tiporják a sárba az önbecsülésüket. Nem számítottam, arra hogy az ilyen primitív dolgok a jók a mai fiatalságnak. Búcsúszóként leírnám még tömörítve az egyik hirdetést, ami a Campus egyik táblájára volt kirakva: x és y keresi azt a két leányzót, akik kedden este háromkor bementek a kjl számú szobába és bebújtak a takaró alá.
Szóval hajrá fiatalság, ha így folytatjuk, akkor szép lassan a majmok fölénk kerekednek mind agyilag mind pedig a májuk állapota miatt. Hajrá önpusztítás!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése